FIRST Craft Blog

Kaland Koppenhágában

2022.10.27 15:26
Kaland Koppenhágában

Dani ezúttal Koppenhágában járt, ahol a Kompasset Olbar "magyar napján" foglalt el pár csapot és mesélt söreinkről a vendégeknek.

 

Honnan jött az ötlet, hogy pont itt kerüljünk csapra?
Balázs (a Kompasset Olbar tulajdonosa) minden évben tart három "magyar napot" (03.15., 08.20. és 10.23.). Ezekre pedig minden alkalommal magyar söröket szervez a csapra, most pedig ránk esett a választása - mi pedig örömmel mondtunk igent a lehetőségre :)

Haladjunk sorban: milyennek találtátok Koppenhágát? Ajánlanál valamit az egyszeri turistának?
Szerencsére nagyon szép időnk volt, ez már rögtön előny egy átlagos látogatással szemben :) Így viszont sokat tudtunk bringázni és könnyen közlekedtünk a városban - volt is mit megnézni bőven. Tengerben fürdés, sörözés persze alap programok, de szerencsére volt "helyi emberünk", aki elég sok jó helyet meg tudott mutatni. Fürödtünk a tengerben, láttuk a kis hableányt, voltunk Nyhavnban, Christianiaban, frizbigolfoztunk [Dani azóta is erről beszél - a szerk.], ettünk jókat (Gasoline Grill) - és persze söröztünk sokat.
A Fermentorenben a Dry'n'Bitteres ismerősökkel találkoztunk, a Christiania Bryghusban pedig a főzdét is meg tudtuk nézni, és Niels-szel, a sörfőzőmesterrel is beszélgettünk.

Hogy sikerült a program - volt kocsmakvíz és sörkóstolás is, igaz?
Igen, és szerencsére elég jó hangulatban telt az egész nap. A kvíznek csak a második felére értünk oda, utána rögtön kezdődött is a kóstolás - erre magyar és dán vendégek egyaránt jöttek, ami elég jól esett :) Addigra a csapok nagyját már elfoglaltuk: tízből nyolc csapon FIRST sörök folytak, a kóstolósor is ebből állt össze. Volt Belgian Witbier, Mango Juice, Flower Power, Chocolate Vanilla Imperial Stout és a frissített receptű, itt debütáló Strawberry Shortcake is. A kóstolás alatt meséltem a főzdéről, a sörgyártás folyamatáról és persze magukról a sörökről is. Látszott, hogy nem csak idekeveredtek - a vendégek érdeklődtek, sokat kérdeztek, sőt, még egy második etapot is kellett tartani azoknak, akik lemaradtak a kezdésről.
Jöttek az emlegetett főzdéktől is az ismerősök, ők is kóstolgattak. Legnagyobb sikert egyébként itt is az IPA-ink aratták, a Flower Power és a Buddha voltak a sztárok.

Hogy ne csak hazabeszéljünk: ittatok helyben is valami izgalmasat?
Hogyne, elég sok mindent kipróbáltunk :D A Dry'N'Bitter savanyúi is nagyon finomak voltak, és a Christianiaban is voltak nagyon jó IPA-k (külön érdekesség, hogy a söreiket ők mind kendermaggal főzik). Vasárnap még meglátogattuk a Mikkeller Baghavent és a Brust is, az utóbbi helyen voltak még kiemelkedő NEIPA-k és stoutok.